November 11. - Szent Márton napja

Lejegyezte: Fogl Krisztián Sándor, történész

„Aki Márton napján libát nem eszik, egész évben éhezik”.  Ez a legismertebb mondás Szent Márton napjával kapcsolatban. Ekkor a vendéglátó ipari egységek étlapján is kitüntetett szerepe van a libából készült ételeknek, vagy az élelmiszer üzletek hűtőpultjain is széles a választék a libahúst illetően. Évszázados hagyománya van a libahús fogyasztásának november 11.-én. A „Szent Márton lúdja” megnevezés, tulajdonképpen egy ókori római étkezési szokásnak a továbbélése. A rómaiaknál a gyógyítás istene, Aesculapius ünnepének szerves részét képezte a libaáldozat, - ami egybe esett a Márton nappal -, ezen alkalommal nagy lakomát ültek, amelynek során liba került az asztalra. Egy másik történet szerint, amikor a Gallok éjjel el akarták foglalni Rómát, akkor a Capitólium lúdjai riasztották az őrséget. Innen származik a lúdra az egykori „avis Martis” (Mars isten madarai) elnevezés, amely könnyen formálódott az idők folyamán „avis Martini”, azaz „Márton madarai” alakra. Ehhez tartozik a szent életéből vett egyik legenda. Amikor a nép 371-ben megválasztotta Mártont Tours püspökének, ő annak érdekében, hogy a püspökválasztást elkerülje, a lúdak óljába bújt, ám gágogásuk elárulták hollétét. Márton napján már lehetett vágni a frissen tömött, felhizlalt libát, ami a szent névünnepén az asztalra került (főleg a Dunántúlon.).

Tours-i Szent Márton (316–397) a kora középkor egyik legnépszerűbb katona szentje volt. Védőszentként tisztelték a katonák, a koldusok, a ló és lúdtartók. Szent István korától kezdve Szűz Mária mellett Magyarország társpatrónusa is volt. Franciaország védőszentje. Államalapító királyunk zászlaira Szent Márton képét festette. Márton születési helyének pontos meghatározása vita tárgyát képezte a történészek között. Egykori tanítványa és első életrajzírója, az ókeresztény író Sulpicius Severus szerint a Pannóniai Sabaria (Szombathely) városából származott, de az itáliai Ticinumban (Pávia) nevelkedett. Néhány vélekedés szerint a szent szülőföldje az egykori Szentmártonhegy, azaz Pannonhalma, ahol Szent István kolostort építtetett (Pannonhalmi Bencés Rend).  Márton édesapja római legionárius volt, aki katonának szánta fiát. Már 15 évesen belépett a hadseregbe, de hivatalosan csak 19 évesen lett katona.   Amiens (Ambianum) városkapuja előtt 334-ben találkozott egy átfázott koldussal. Ekkor Márton, köpenyét ketté hasította és egyik felét a koldus vállára terítette. Álmában megjelent neki Jézus a félbevágott köpennyel. A ruhadarab másik felét a Meroving uralkodók nemzeti ereklyeként őrizték. Márton megkeresztelkedett, majd térítő tevékenységet folytatott. 359 körül Poitiers környékén telepedett le, hogy példaképe, Hilarius püspök közvetlen környezetében lehessen. Márton ünnepe már a 14. századi krónikákban is gazdasági határnapként szerepelt. Ekkor volt a tisztújítás időszaka, illetve a jobbágytartozások leróvásának napja. A mezőgazdasági munkálatok végét jelentette ez a nap, mert általában ekkor hajtották be az állatokat az istállóba. Az állathajtással kapcsolatosan érdemes megemlíteni „Szent Márton vesszejét”. Úgy tartották, hogy ahány ága volt, az azt követő esztendőben annyit malacozott a disznó. Márton ünnepére forrt meg az újbor, amelynek Márton volt a bírája. Úgy tartották, akik az újborból sokat isznak, azok erősek és egészségesek lesznek. Az egyházi hagyomány szerint ez a nap a kisfarsang időszakára esett. Ekkor ünnepségeket, lakomákat, egyes helyeken lakodalmakat is tartottak. A lakomáknak az volt a céljuk, hogy a következő esztendőben is az emberek bőségesen ehessenek, ihassanak. Szent Márton napjához időjósló megfigyelések is köthetőek. Az időjárás november 11-re már elromlik. Egyes népi megfigyelések szerint, amennyiben ekkor leesett az első hó, akkor enyhe, amennyiben esős idő volt, akkor kemény télre számíthattak. Tudomásunk van olyan néphagyományról is, amely azt tartotta, hogy ha az elfogyasztott liba keresztcsontja rövid és barna volt, akkor sáros, ha hosszú és fehér, akkor kemény, havas tél köszöntött be.    

Felhasznált Irodalom:

Bálint Sándor: Ünnepi Kalendárium II. A Mária-ünnepek és jelesebb napok hazai és középeurópai hagyományvilágából. Neumann Kht. Budapest, 2004.

Heckenast Dezső: Szent Márton bölcsőjén, Katolikus Szemle, 24, 1972.

S. Laczkovits Emőke: Az egyházi esztendő jeles napjai, ünnepi szokásai a Bakonyi és Balaton-felvidéki falvakban, Veszprém, 2000.

Tóth Endre: Szent Márton Savariában és Ticinumban, Vasi Szemle, 69. évf., 1. sz., 2015. 3–8.

53.6.32.

Láda a 19. századból. Oldalán Szent Márton és Szent György alakjával. 

2019.258.1.

A lóháton ülő Szent Márton köpenyét megosztja egy koldussal. A pecsétlenyomat Belgiumból származik, a bázeli egyházmegye landau-i plébániáról származik. 18–19. század.

2019.271.1

A Pannonhalmi Bencés Főapátság viaszpecsétje. 19. század.