Mester után a tanítvány

A mester, Egry József után tanítványára, közeli barátjára, Szalai Zoltán (1919-1995)
festőművészre és művésztanárra szeretnénk irányítani a figyelmet az idei Múzeumok
éjszakáján, június 22-én nyíló életmű-kiállítással.

A Balaton festőjéhez hasonlóan az ő művei között is kezdettől fogva kitüntetett szerepet kapott a víztükör, a vízparti táj. Korai festészetének meghatározó témája neki is a Balaton volt, ezt váltotta fel később a Nyergesújfalunál kiszélesedő Duna látványa, majd a külföldi, lengyelországi és szardíniai utazásai során felfedezett tenger végtelenje. Saját bevallása szerint mindig az a környezet inspirálta, amely körülvette. Így avathatta festőivé az árpádföldi műterem és a Százados úti művészlakás rácsos ablaksorát, amely az életmű csúcspontját képviselő „veranda-képeket” inspirálta.
Festészetét a második világháború után továbbélő nagybányai szellemiségre, posztimpresszionista szemléletre épülő, a konkrét látványelemekből kiinduló, természetelvű látásmód jellemzi, de – amint maga mondja -, a látvány csak ürügy, a kompozíció, a színek összehangolása ennél fontosabb számára. Sajátos atmoszférájú, érzékeny, lírai szemléletű képei klasszikus műfaji kategóriákba illeszkedő tájképek, csendéletek, enteriőrök, ritkán portrék és aktok.
Lényegre redukált témái egyszerűek, szinte jelentéktelenek, jellemzőjük a színek bársonyos sejtelmessége, érzéki kifejező ereje, kompozícióinak letisztult rendje. Képei levegős, friss
akvarellek, puha, könnyed guache-ok, bársonyos olajképek, vagy olajpasztellek, amelyek a szemlélődés csendjébe vezetnek, vagy a napsütötte táj koloritját osztják meg velünk.
Előszeretettel keresi a finom árnyékokat, fényvisszaverődések hatását, nem riad vissza a fogyatkozó fények, gyenge átszűrődések, derengések megragadásától. Festményein kerüli a
mozgást, az ehhez kapcsolódó emberábrázolást, ellenkezőleg, az állandóság, a mozdulatlan nyugalom rögzítésére törekszik. A fény jelenségeit kutató, a színek intenzitásának prioritást
adó, a részleteket egyre inkább háttérbe szorító festészete egyéni, csak rá jellemző, bensőséges lírával, a szemlélő meditatív csendjével áthatott.