Kossuth címer 1956-ból

Numizmatikai Gyűjteményünk darabja

Az 1956-os forradalom egyik követelése volt a visszatérés hagyományos nemzeti jelképeinkhez, sajátságainkhoz, pl. címer, zászló, egyenruha, nemzeti ünnepek. Már a forradalom első óráiban elkezdődött a szocialista tábor számos más államához hasonlóan nálunk is a Szovjetunió címerét majmoló Rákosi-féle – szabatosan 1949-es népköztársasági – címerek kivágása a zászlókból. Nem véletlen, hogy a lyukas zászló, azóta is ’56 jelképe maradt.

A katonák levették egyenruhájukról a széles (és rendkívül unpraktikus, hiszen a felszerelés összes szíja folyton beleakadt és letépte) szovjet típusú (bár tulajdonképpen orosz cári eredetű) ú. n. lengő váll lapokat. A vállakról visszakerültek a rendfokozati jelzések a zubbony gallérjára erősített parolira. A szovjet pilotkákat (tábori sapkák), sokszor a tányérsapkákat is lehetőleg Bocskai-sapkákra cserélték vissza.

A katonai és egyéb (rendőr, vám és pénzügyőr, vasutas, postás stb.) egyenruhákról természetesen eltávolították a vörös csillagos sapkajelvényeket is. Helyükre eleinte nemzeti színű szalag került. De az is előfordult, hogy az eltávolított jelvény helyét egyszerűen üresen hagyták. Majd rövidesen kezdetét vette a Kossuth címerek gyártása. Különböző anyagokból (fém, műanyag) és méretekben (gomblyukba való és nagyobb).

Ezeknek egy igényesebb kivitelű példányát mutatjuk be a Laczkó Dezső Múzeum Numizmatikai Gyűjteményéből (ltsz. 85.1.5.). Feltehetően hivatalos katonai sapkajelvénynek készülhetett. A 2,8 cm magas, rézlemezből kivágott jelvényt sajtolással állították elő, felületét színes (piros, fehér, zöld) festéssel borították. Utóbbi erősen sérült, lepattogzott a jelvényről. Hátoldaláról hiányzik a lapos fémlemezből ráforrasztott tűző. Ifj. Mészáros Gyula ajándékaként 1985-ben került a gyűjteménybe.

A viharvert állagú jelvény nem csak ’56 emlékét őrzi, de a maga módján igen szemléletesen utal sok vihart látott hazánk 20. századi sorsára is.

Rainer Pál