Borsos Miklós (1906-1990)

Borsos Miklós, A damaszkuszi úton, 1975. tusrajz

Borsos Miklós Munkácsy-, Kossuth-díjas Érdemes és Kiváló Művész neve a XX. század művészetében leginkább a szobrászattal forrt össze, holott változatos munkássága a köztéri szobrok, kisplasztikák, plakettek mellett kiterjed a festészet, grafika területére, irodalmi művek illusztrálására. Szent Pál apostol megtérésének emléknapjához (január 25.) kapcsolódva - amit Pálfordulás néven ismerünk -, a művész Képzőművészeti gyűjteményünkben őrzött anyagából A damaszkuszi úton címet viselő lavírozott tusrajzát választottuk.

Az Erdélyben, Nagyszebenben született művész nem a mesterré válás megszokott, stúdiumokhoz kötött útját járta. Gyerek volt még, amikor a román támadás elől 1916-ban a család Győrbe menekült. Festészet iránti érdeklődése ugyan már fiatal korában felébredt, gimnáziumi tanulmányait félbehagyva órás és aranyműves édesapja mellett segédkezett. Sikertelen felvételije után a reneszánsz bölcsőjében, Firenzében, később Dél-Franciaországban közvetlen közelről tanulmányozta a művészetet, útjai során folyamatosan rajzolva. A kezdetben festőnek készülő alkotó 1931-től, 25 évesen fordult a szobrászat felé, de grafikái végigkísérik pályáját. Térségünkhöz az 1943-tól a Balaton-parton, Tihanyban töltött nyarak kapcsolják, az itteni élmény művészetének is meghatározó forrása lett. Munkáit gyakran hasonlítják Hans Arp, Constantin Brancusi szobrászati stílusához az európai művészeti hagyományok között, azt mégis egyedülállóvá teszi a hazai, dunántúli táj hatása.

Kiválasztott tusrajzának témája Szent Pál megtérése, az a bibliai jelenet, amelynek hatására a korábban keresztényeket üldöző Saul Jézus áldozatos követőjévé, majd elkötelezett hittérítővé válik. Eredetileg azért indult Damaszkuszba, hogy az ottani keresztényeket elfogja és bíróság elé állítsa. A Biblia (Apostolok cselekdetei, 9. fejezet) így számol be erről : « Már Damaszkusz közelében járt, amikor az égből egyszerre nagy fényesség ragyogta körül. Földre hullott, és hallotta, hogy egy hang így szól hozzá: „Saul, Saul, miért üldözöl engem?” Erre megkérdezte: „Ki vagy, Uram?” Az folytatta: „Én vagyok Jézus, akit te üldözöl. De állj fel és menj a városba, ott majd megmondják neked, mit kell tenned.” Útitársainak elakadt a szavuk, mert hallották a hangot, de látni nem láttak semmit. Saul feltápászkodott a földről, kinyitotta a szemét, de nem látott. Úgy vezették be Damaszkuszba, kézen fogva. »  Saul ott aztán visszanyerte szeme világát, amikor megkeresztelkedett, de a látomás radikális változást (fordulást) hozott életében, eredeti nevét is megváltoztatva apostol, majd vértanú lett.

Borsos Miklós műve az egyetlen emberi alakra, Saulra és lovára koncentrál, minden mellékszereplőt eltávolít a jelenetből. Azt a pillanatot ragadja meg, amikor a hirtelen felvillanó hatalmas fény hatására Saul szemét eltakarva a földre zuhan, megbokrosodott lova pedig két lábra ágaskodik. Az esemény drámaisága tükröződik ember és állat feszülő izmaiban, a mozdulatok felfokozott expresszivitásában, amely mellőz mindenfajta keresettséget. A ló kitágult orrcimpái, kidülledt szeme, természetellenesen szétterpesztett hátsó lábai szinte rímelnek a vele azonos irányban, hasonló pozícióban, a földön fekvő emberi alakra. Pozíciójuk egymással párhuzamos ugyan, de mindkettő, ember és állat merész, átlós elhelyezéssel jelenik meg a képmező síkjában, amelynek mélyén, velünk szemben rajzolódik ki az isteni fény transcendens gömbje.  Saul tollas katonai sisakja messze gurulva fekszik a földön emlékeztetve katonai missziójára, útjának céljára.

A téma régóta foglalkoztatta a művészeket, leghíresebb feldolgozása Caravaggio Szent Pál megtérése a damaszkuszi úton című Rómában a Santa Maria del Popolo templomban található festménye (1601).

Tevesz Mária