Szent István király kultusza és a Szent Jobb

Fogl Krisztián Sándor történész jegyzete Szent István király ünnepére.

Államalapító királyunk 1038. augusztus 15-én fejezte be földi életét. Földi maradványait Székesfehérvárott, az általa alapított Nagyboldogasszony tiszteletére felszentelt
bazilikában helyezték örök nyugalomra. István testének felemelése 1083. augusztus 20-án történt Székesfehérvárott, ezt követően avattatta szentté VII. Gergely pápa (1073–1085) engedélyével, a megvakított Vazul unokája, Szent László király (1077–1095). Az 1092-ben Szabolcs várában összehívott zsinat a szentté avatás napját főünneppé nyilvánította. A térítő-apostoli király alakjának megalkotása egy sajátos jogokkal rendelkező hatalom törvényesítését segítette elő a pápasággal szemben. Szent István kultuszának központi helye Székesfehérvár, ahol államalapító királyunkat végső nyugalomra helyezték. Itt koronázták meg a mindenkori magyar uralkodót 1527-ig. A koronázó városban őrzik díszes barokk ereklyetartóban a király fejereklyéjét, valamint Dudrovnikban koponyájának egy darabját.

Az uralkodó legkorábbi ábrázolása a székesfehérvári prépostsági templomnak 1031-ben adományozott kazulából (miseruha) készített koronázási paláston látható. A középkorban leginkább fia, Szent Imre herceg és Szent László társaságában ábrázolják, a bölcsességet szimbolizálva. István király alakja középkori krónikák miniatúráin is látható.

Szent István kultuszának felértékelődése a barokk korszakban (17–18. században) érte el tetőpontját. A 11. század végén keletkezett István király nagyobb legendájából, valamint Kálmán király (1095–1116) korában született Hartvik püspök legendájából eredeztethető az a feltételezés, miszerint Szent István király 1038. augusztus 15-én, halálos ágyán frissen kereszténnyé lett országát a Boldogságos Szűz Mária oltalmába ajánlotta.

Magyarországot Regnum Marianum-ként, azaz Mária országaként első ízben Inchofer Menyhért (1584–1648) jezsuita szerzetes, történetíró említi 1644-ben írt Annales ecclesiastici regni Hungariae című egyháztörténeti munkájának előszavában. Az eszme a 16–17. században aktuálpolitikai és eszmetörténeti töltetet kapott. Összekapcsolódott az ország török uralom alóli felszabadításának, a területi és vallási egység helyreállításának gondolatkörével. Szűz Mária védnökségének, pártfogó szerepének a koraújkorban közjogi funkciója is volt. Védte a rendek jogait az abszolutizmussal szemben. Első királyunk ünnepét Pázmány Péter esztergomi érsek (1616–1637) 1635-ben vezette be a római breviáriumba. Mária Terézia királynő hatalma megszilárdításának érdekében Szent István király alakját vette példaképül. Az uralkodónő megalapította a Szent István rendet, emellett politikai megfontolásból az államalapító király karereklyéjét, a Szent Jobbot Magyarországra hozatta.
Ugyancsak a királynő, illetve udvari könyvtárosa Kollár Ádám Ferenc nevéhez köthető, a magyar királyok főkegyúri jogáról szóló könyv (1763). A szlovák származású Kollár a
mindenkori magyar uralkodónak kijáró különleges jogot Szent Istvántól eredeztette. Az újkorban a legtöbb festményen, aprónyomtatványon, oltárképen, elsőmisés emléken István királyt térdelő állásban látjuk, amint az országot a Szent Szűz oltalmába helyezi. Ez a jelenet, illetve a kígyón vagy holdsarlón taposó asszony (Patrona Hungariae) képe megjelenik céhzászlókon, nemesi felkelési, és katonai csapatzászlókon. Az uralkodó trónszéken vagy lóháton ülő, illetve álló alakja felfedezhető különböző emlékérméken is.

A Szent Jobb a legfontosabb nemzeti ereklyéink egyike. István halálát követően trónviszályos időszak következett, pogánylázadások sora veszélyeztette a fiatal keresztény
államot. A fehérvári káptalan kanonokjai 1060 körül annak érdekében, hogy elkerüljék az uralkodó mumifikálódott holttestének pogányok általi megszentségtelenítését, a király földi maradványait kiemelték a márványszarkofágból és a Nagyboldogasszony Bazilika sírkamrájába helyezték el. Szent István jobb karját, amelynek csodás erőt tulajdonítottak, leválasztották a testről és a bazilika kincstárába helyezték. A székesfehérvári őrkanonok ekkor egy ereklyegyűjtő hírében álló, Mercurius nevű
klerikus volt, aki eltulajdonította az uralkodó levágott karját, ezt követően Berettyó parti családi monostorában rejtette el. Az 1083-as szenté avatási eljárás során felbontották István király sírját, az uralkodó földi maradványait oltárra helyezték és ekkor derült fény arra, hogy gyűrűje és a jobb karja eltűnt. László király tudomást szerzett az ereklye hollétéről és meglátogatta a papot bihari birtokán. Mercurius egy látomással indokolta tettét, miszerint egy angyal jelent meg előtte, aki arra kérte, hogy rejtse el a pogányok elől a szent relikviát. László megkegyelmezett a klerikusnak, az ereklye megtalálásának helyén az uralkodó a Szent Jobb tiszteletére apátságot alapított, annak épületét fából felépíttette s gazdag javadalmakkal látta el. Szent László halála előtt az alapítványt fia, Álmos herceg gondjaira bízta, aki kőből építette újjá a kolostort. Itt vette kezdetét a Szent Jobb nyilvános tisztelete és ünnepe.

A hagyomány a történetet Hartvik püspök legendájából ismeri. Az eredeti ereklye az egész jobb kart foglalta magába. Ezt a feltételezéstdokumentumok támasszák alá, ahol dexterának említik, amely kifejezés az egész karra vonatkozik. Megtalálásának napját (május 30.) Szent László ünnepnapnak nyilvánította. A tatárjárás időszakában (1241–1242) a szentjobbi bencés szerzetesek Dalmáciába menekültek, az ereklyét magukkal vitték. A tatárok kivonulását követően, a rendtagok visszatértek monostorukba és a relikviát visszahelyezték eredeti helyére. Szent István tiszteletét növelte, hogy a monostor a 12. század végén vagy a 13. század elején hiteleshely lett. A pereskedő
felek még a Szamos mentéről is Szentjobbra mentek annak érdekében, hogy igazukat bizonyítsák. Amikor 1370-ben Anjou (Nagy) Lajos lengyel király lett, István jobb karjának felkar részét leválaszttatta és Lengyelországba (Lembergbe) küldte, hogy ezzel megerősítse a Magyar Királysággal való kapcsolatot. János Kázmér lengyel király 1634-ben aranytartót készíttetett az ereklye számára. Luxemburgi Zsigmond Bécsbe küldte az alkar részét, amit a Szent István Dóm kincstárában 1457-ben leltároztak. Laskai Osvát és Temesvári Pelbárt ferences szerzetesek szerint a kézfej Székesfehérvárra került. Miután az oszmán-török seregek elfoglalták a koronázó várost (1543), az ereklye eltűnt. Boszniában tűnt fel újra, majd 1590 környékén Raguzában domonkos rendi szerzetesek őrizték.

A Szent Jobb történetét, az ereklye hollétét Pray György jezsuita történetíró kezdte el vizsgálni az 1760-as években. Az ő kutatásai nyomán hívta fel Mária Terézia figyelmét a
relikviára Szendrey Benedek tanácsos. Diplomáciai tárgyalások útján került Szent István jobbja 1771. április 16-án Bécsbe, majd fényes pompával Budára. Az ünnepségsorozatot követően az uralkodónő a budai királyi palota Zsigmond kápolnájának prépostja és az angolkisasszonyok rendfőnöknőjének gondjaira bízta az ereklye őrzését, továbbá elrendelte István királyunk mennyei koronázása napjának (augusztus 20.) rendszeres megülését. Az első Szent István napi nemzeti körmenetet Klinger György plébános (a budai várkápolna udvari plébánosa) tartotta 1818-ban. Az ünnepség menetét József nádor szabályozta, aki elrendelte a polgári és katonai hatóságok jelenlétét ezeken a rendezvényeken. Buda várának 1849-es ostroma során megsérült az udvari kápolna. A történeti hagyomány szerint, Rudolf Vince plébános élete kockáztatásával mentette meg a Szent Jobbot. Feltételezhető, hogy a Bach korszak idején az ereklyét Budán a Nagyboldogasszony templomban őrizhették. A 19. század
második felétől az esztergomi főegyházmegye, valamint az udvari plébános feladatai közé tartozott a Szent Jobb biztonságos őrzése. A magyar államiságot reprezentáló kegytárgy 1900-tól újfent a királyi palota Zsigmond kápolnájába került, melyet a nyilas uralom kezdetéig (1944) ismét itt őriztek. A két világháború között 1938-ban Szent István király halálának 900. évfordulója alkalmából ünnepségsorozatot rendeztek Budapesten, összekötve a Magyarországon rendezett XXXIV. Eukarisztikus Világkongresszus liturgikus eseményeivel. Aranyvonaton szállították a Szent Jobbot az ország több pontjára, ahol az érdeklődők megtekinthették.

A második világháború idején a Magyar Királyi Koronaőrség a Szent István palástját őrző ládával együtt, a Szentereklyét egy Salzburg melletti faluban Matseeben, a helyi
plébános lakásán rejtette el. Amerikai segítséggel került vissza Magyarországra az 1945. augusztus 20-i Szent István napi körmenetre. A Szent Jobbot Diefenbach amerikai tábori lelkész, százados, augusztus 19-én hozta Budapestre. Az ereklyét ünnepélyes keretek között adták át az angolkisasszonyok pesti rendházában Witz Béla esztergomi érseki helynöknek. A Szent Jobbot 1950-ig a rend felosztásáig az Angolkisasszonyok budapesti rendházában őrizték. A Rákosi-rendszer idején a Szent István Bazilika páncélszekrényében helyezték el, mivel a pártállamban betiltották a körmeneteket, ezzel lehetetlenné vált a relikvia nyilvános tisztelete. Lékai László bíboros kezdeményezte a Szent Jobb kápolna újjáépítését a Szent István Bazilikában, melyet 1987. augusztus 20-án szentelt fel Paskai László bíboros esztergomi érsek. Szent István király halálának 950. évfordulóján 1988-ban ismét sor kerülhetett a Szent Jobb országjárására. A következő évektől folyamatosan rendeznek István-napi könyörgő körmeneteket.

A jegyzet a Laczkó Dezső Múzeum korábbi kamara kiállításán szereplő tabló szövegek átdolgozása. „…cui
haec sacra reliquia inerat...” – A kendő, amely a Szent Jobbot takarta. Veszprém, Laczkó Dezső Múzeum,
2018. július 3.–december 31. Kurátor: Fogl Krisztián Sándor

FELHASZNÁLT IRODALOM
BEKE Margit: A királyi palota egyháztörténeti vonatkozásai a XVIII. században. In: A Budavári királyi
palota évszázadai. Szerk.: F. DÓZSA Katalin–SZVOBODA Dománszky Gabriella, 2001, 125–133.
(Tanulmányok Budapest Múltjából 29.).
ENGEL Pál: Szent István birodalma. A középkori Magyarország története. Budapest, 2001, 27–29.
(História Könyvtár Monográfiák 17.).
FRAKNÓI Vilmos: A Szent Jobb. Századok, XXXV. évf. (1901), 880–904.
Énekek Szent István király tiszteletére. Szerk.: KOVÁCS Andrea – MEDGYESY S. Norbert, Budapest, 2014.
KLANICZAY Gábor: Az 1083. évi Magyarországi szentté avatások. In: Művelődéstörténeti tanulmányok
a magyar középkorról. Szerk.: FÜGEDI Erik, Budapest, 1986, 15–32.
MAGYAR Zoltán: Szent István a magyar kultúrtörténetben. Akadémiai Kiadó, Budapest, 2023.
THOROCZKAY Gábor: Az első szentté avatások Magyarországon. Rubicon, 28. évf. 9. szám. (2017).
15–17.
INTERNETES FORRÁS:
István király szentté avatása és a Szent Jobb. SASHALMI-FEKETE Tamás, Magyarságkutató Intézet.
2023.https://mki.gov.hu/hu/hirek-hu/minden-hir-hu/istvan-kiraly-szentte-avatasa-es-a-szent-jobb.
(Megnyitva: 2024.08.12.).

Műtárgyfotók felirata:
Ltsz.: 93.16.2. Kis füllel ellátott, préselt, kör alakú réz érme. Oldalain domború jelenetek:
Szent István felajánlja a koronát az Istenanyának. Az XXXIV. Eucharisztikus
világkongresszusra (1938) készült érme. Az érem másik oldalán Ferenc József császár térdelő
alakja látható, amint a Szent koronát Jézus Krisztus oltalmába helyezi.
Ltsz.: 2014.15.7. Szent István király ábrázolás. Apró nyomtatvány (1946, Bánáss László
veszprémi püspök székfoglalójának emlékére.).