Két főúri esküvőről

Rainer Pál írása

Múzeumunk Történeti Fénykép-gyűjteményéből ezúttal két főúri házasságkötés fényképeit mutatjuk be. Mindkét együttes az 1952/1953-as államosítás idején került a múzeumba.

Az első együttes 4 db felvételt (az egyikből 2 db egyforma van) tartalmaz.

Az első képen a templomba vonuló, vagy onnét érkező ifjú párt látjuk egy jellegzetes épület, talán éppen a templom (csak részlete látható) mellett. Mindkettőjük öltözete hagyományosnak mondható. A nagyon fiatal menyasszony talpig fehérbe öltözött.  Fején menyasszonyi fátyol. Ruhájának uszályát gyerekek viszik utána. Természetesen nem hiányzik esküvői csokra sem. A vőlegény díszmagyart visel. Ennek tradicionális elemei: a prémes süveg fém forgóval és tollal, nyakkendő, atilla, mente fém mentekötő lánccal, feszes, lábszárra simuló nadrág, sarkantyús csizma, zsinóröv vagy a mentekötővel harmonizáló bogláros fém öv (esetünkben ez nem látható, mert a mente eltakarja), dísz szablya. Kétoldalt virágfüzéreket tartó gyerekek sorfala áll.

Az ifjú főrangú pár a templomba menet (vagy jövet) (LDM–TFGy ltsz. 69.1929.)

A következő képen az ifjú pár és szorosabb rokonságuk – feltehetően szüleik, testvéreik, szülők testvérei(?) – láthatók. A menyasszony jobbján valószínűleg édesapja, tekintélyes, idősebb, szakállas úr, aki díszmagyar helyett sötét európai/polgári öltözetet visel. A vőlegény balján alighanem szülei, az ő édesapja díszmagyarban. A többi idősebb, vagy fiatalabb férfi, illetve fiú rokon közül négyen díszmagyart, ketten sötét ruhát viselnek. A fehér ruhás fiatal leány tán a menyasszony húga lehet.

Az ifjú főrangú pár szorosabb rokonságuk körében (LDM–TFGy ltsz. 69.1877.)

A harmadik képen vélhetően az esküvői vendégek teljes csoportja szerepel – köztük a már előbbi képen is látható szűkebb rokonság – összesen több mint negyvenen. A hölgyek, urak, leányok és kisfiúk vélhetően egy kastélypark gyönyörű fái alatt álltak és ültek össze a fotográfus masinája elé, hogy megörökítse a jelentős családi eseményt.

A főrangú esküvő résztvevői az ifjú párral (LDM–TFGy ltsz. 69.1954.)

Sajnos sem a menyasszony, sem a vőlegény személye nem ismert. Ugyanígy ismeretlen a felvétel helyszíne és időpontja is. A csoportképen az álló sorban jobbról a 6. személyt (díszmagyaros, rendjelekkel és kitüntetésekkel ékes idősebb urat) azonban dr. Pandula Attila barátomnak (ELTE-BTK, Történelem Segédtudományai Tanszék) sikerült azonosítania. Ő nem más, mint kapos-mérei Mérey Kajetán (Bécs, 1861. jan. 16. – Bécs, 1931. febr. 2.) a hosszú és változatos pályát megfutott osztrák–magyar diplomata. Mérey 1885-től állt diplomáciai szolgálatban. Belgrád (1885-től), Bukarest (1886-tól), Párizs (1891-től), Konstantinápoly (1893-tól) voltak állomáshelyei. 1895-től a bécsi cs. és kir. Külügyminisztérium elnöki osztályát vezette. Ő képviselte a Monarchiát az I. és II. hágai békekonferencián (1899, 1907). 1910–1914 között nagykövet volt az Olasz Királyságnál. 1915-től ismét a külügyminisztériumban szolgált. A breszt–litovszki osztrák-magyar békedelegáció vezetőjeként ő írta alá Szovjet-Oroszországgal a fegyverszünetet. A fényképen felismerhető legmagasabb osztrák–magyar elismerése, a Lipót Rend nagykeresztjének vállszalagja.

A bizonyára hivatásos fényképész által készített képek a révfülöpi Semsey-villából, a Semsey–Kisfaludy–Bogyay–Tallián és más rokon családok fotóit tartalmazó fényképalbumokkal került a múzeumba. Bár első pillantásra akár a dualista korszakban is készülhetett volna, de a hölgyek ruhája és frizurája inkább az 1920-as évekre valószínűsíti a keltezést. Ezt látszik erősíteni Mérey Kajetán idősebb életkora is.

A másik együttes fotói gr. Niczky László (Sopron, 1905 – Budapest, 1992) és gr. Pejacsevich-Mikó Mária (Ludány, Nógrád m., 1912 – Budapest, 1972) házasságkötésekor készültek a Veszprém megyei Porván, 1938. július 2-án. A Porvához tartozó közeli Szépalmapuszta ugyanis az 1930-as évek derekától a menyasszony édesapjának, Pejacsevich-Mikó Endrének (Felsőludány, Nógrád m., 1884 – Porva-Szépalmapuszta, 1939)  a birtoka volt. A képek gyengébb minősége valószínűsíti, hogy azokat valamelyik családtag, rokon készíthette.

Az esküvő résztvevői lovas fogatokon hajtottak át Szépalmapusztáról Porvára.

gr. Niczky László és gr. Pejacsevich-Mikó Mária esküvője. Az esküvőre menet. Elől a kocsis mellett: gr. Niczky László édesanyja, hátul balról jobbra: gr. Pejacsevich-Mikó Mária, gr. Andrássy Sándorné(?),gr. Pejachevich-Mikó Erzsébet (LDM–TFGy ltsz. 69.2966.)

 

A külsőségek – eltérően a fentebb ismertetett teljesen tradicionális házasságkötéstől – ezúttal szinte teljesen puritánok, mondhatni polgáriasak voltak. A menyasszony könnyű, mintás nyári ruhát viselt, szolid fehér sapkával, fehér kesztyűvel. A vőlegény díszmagyar helyett világos nyári öltönyt, könnyű kalapot. A nagy nyári hőségben ez nyilván sokkal kényelmesebb volt, mint a prémes, csizmás díszmagyar.

A polgári házasságkötés (1895-től vezették be Magyarországon) feltehetően a helyi jegyzőség, elöljáróság egyszerű, erőteljesen vidékies hangulatot árasztó helyiségében, egy kiragasztott hivatalos rendelet társaságában ment végbe.

gr. Niczky László és gr. Pejacsevich-Mikó Mária polgári esküvője (LDM–TFGy ltsz. 69.2964.)

De az egyházi szertartáson is a fent leírt öltözetben térdelt az oltár elé a pár, holott eredetileg (amíg erre a fényképre nem bukkantam rá) úgy gondoltam, hogy ehhez az aktushoz átöltözhettek. Érdekes, hogy ezúttal magáról a templomi esküvőről is készült fényképfelvétel. Tekintettel a korabeli technikai viszonyokra (félhomályos, nehezen megvilágítható belső tér), valamint a fényképész a szertartást zavaró ténykedésére, ismereteim szerint ritkák a korabeli esküvői templomi fényképek.

gr. Niczky László és gr. Pejacsevich-Mikó Mária az oltár előtt (LDM–TFGy ltsz. 69.2967.)

Persze a főúri esküvők többsége még a Horthy-korszakban is a korábbi pompás külsőségek közepette zajlott. Br. Lipthay Béláné szül. Odescalchi Eugénie hercegnő (1898–1985) pl. így örökítette meg – férje elbeszélése alapján –  Széchenyi Márton és Széchenyi Ditta budapesti esküvőjét (1934. febr.): „A menyasszonyi estélyt – az esküvő előestéjén – a Park Klub fényes termeiben tartották. Gazdag büfé várta a nagyszámú násznépet, miközben egy távoli szalonból halk cigányzene szólt. Korán szétoszlott a társaság, mindenki hazasietett, mert fárasztó nap következett. Az esketést a királyi várkápolnában, „Öspi”-nek becézett volt apáti esperesünk végezte.

Tíz koszorúslány és tíz vőfély vette körül a menyasszonyt. Márton díszmagyarban esküdött. A koszorúslányok egyforma, virágos mintájú, földig érő selyemruhában, a vőfélyek szintén díszmagyarban voltak. Széchenyi Viktor a virágokkal díszített násznagybottal igen ünnepélyesen hatott. A várkápolna bejáratánál két díszbe öltözött „pandúr” állt őrséget, meg két fehér kesztyűs rendőr. Az ünnepi kerethez semmi sem hiányzott.” (Odescalchi Eugénie: Egy hercegnő emlékezik. Gondolat. Budapest, 1987. 253–254. old.)

Azután 1945-ben egyszeriben véget ért ez a világ. Az 1950-es években a Somogy megyei Hácsra kitelepített Niczky házaspár pedig akkoriban feltehetően nem azon törte a fejét, hogy hogyan kerülhettek esküvői fényképeik Szépalmapusztáról a veszprémi Bakonyi Múzeumba. Elég gondot jelenthetett számukra a megváltozott viszonyok között négy gyermekük felnevelése, iskoláztatása. Niczky László gróf a szocialista Sztálinvárost építette, majd idősebb korában, az 1970-es években Budapesten dolgozott fűtőként. Legnagyobb megkönnyebbülésére, természetesen ezen ténykedései során sem kellett díszmagyart viselnie. (Egyébként ez az öltözet nagy valószínűséggel nem is állt már rendelkezésére ekkorra egykori vélhetően választékos ruhatárából.)