Jókai Mór

A humoros mesemondó

196 évvel ezelőtt, 1825. február 18-án született Rév-Komáromban a magyar romantika nagy mesemondója, Jókai Mór. Az anyakönyvi bejegyzés szerint a Jókay Móricz nevet kapta. Egy anekdota szerint írótársa, Tóth Lőrinc címzett először egy levelet „Jókay Mór úrnak”, amelyen Jókai kezdetben bosszankodott, s frappáns válaszul ő maga is „Tóth Lőr úrnak” címezte a levelét. Később Petőfi unszolására kezdte az irodalmi életben a Jókay Mór nevet használni, azonban 1848. március 15-e után nevében az y-t i-re cserélte, ezzel is jelezve, hogy nem akar élni a nemesi származás előnyeivel, így legismertebb regényei már Jókai Mór néven jelentek meg. Polgárosult nemes volt, városlakó értelmiségi, a közösségi értékekért lelkesedő hazafi. Jókai pátoszánál már csak a humora volt hatásosabb költői fegyver. A maga szerkesztette folyóiratokban, kalendáriumokban eleinte egyesével, majd hamarosan sorozatban adta közre humorisztikus írásait. Legnagyobb újságírói sikereit éppen ezeknek, az ún. Kakas Márton-leveleknek köszönhette, amelyek egy képzeletbeli (kakasfejjel, embertesttel ábrázolt) figura álarca mögé bújva a kor szinte minden fontos kulturális eseményéről és vitájáról véleményt mondtak. E levelek sikerén felbuzdulva indította meg 1856-ban első élclapját, Nagy Tükör címen, amelyet 1858 augusztusától az Üstökös követett. Ez utóbbi a bátor politizálásnak az egyik legfontosabb fóruma lett, s Kakas Márton e lapban is elbűvölte az olvasókat mulattató és éles társadalombírálatával.

Az Üstökös c. lapban Jókai szinte évente jelentetett meg színes leírásokat a korabeli balatonfüredi fürdőéletről is. Az 1870-es évektől Balatonfüred az író kedvenc nyaralóhelye lett, kiemelkedő munkáinak egész sorát írta itt, elsőként a Fekete gyémántokat és Az aranyembert.

A Laczkó Dezső Múzeum őrzi a nagy mesemondó egyik kéziratát, amelyet szintén Balatonfüreden írt s az Üstökösben jelentetett meg 1871. július 29-i keltezéssel, címe: Milyen demokraták vagyunk mi? (Fürdői prédikáció). A „prédikációt” így indítja: Tisztelt közönség! Azaz hogy bocsánat! Tekintetes, Nemes, Nemzetes és Vitézlő, Nagyságos, Méltóságos, Főméltóságú és Kegyelmes, Tiszteletes, Tisztelendő, Nagytiszteletű és Főtisztelendő, Érdemes és Nagyérdemű, Mélytudományú és Széptehetségű, Reményteljes, Bájos és Szellemdús uraim, úrhölgyeim és kisasszonyaim! Ha valakinek a címét kifelejtettem volna, méltóztassék eziránt utólagos kárpótlást követelni. Az előre bocsátott megszólításból is sejtheti mindenki, hogy milyen demokraták vagyunk mi. …

A cikk részletesen és humorral fűszerezve sorra veszi a különböző társadalmi osztályok elvárt és kívánt megszólításait, amely már külön enciklopédikus tudást igényel, hogy mindenkit a szokáshagyomány szerint szólítsunk meg. Így pl. Nagyméltóságú úr nálunk a miniszter, aki ha egyúttal belső titkos tanácsos is, ha nem az, akkor kegyelmes úr. Nagyságos a báró, méltóságos a gróf, hanem ez csak Magyarországra nézve áll, Erdélyben megfordítva áll az illeték, ott méltóságos a báró, nagyságos a gróf, annál fogva ugyan vigyázzon, aki egy teremben erdélyi és magyarországi grófokkal és bárókkal jön össze, hogy bele ne zavarodjék a címzésbe, mert ez hiba lesz.

Az írás külön részt szentel a képviselőházban szokásos megszólításoknak. Azt írja: ott mindenki per tu van  - a büfében. …Hanem benn a teremben nem járja a barátság. Azaz, míg a büfében „te”, addig a Házban már „tisztelt előttem szóló”, a klubban - „bátyám”, de „tisztelt honatyám”, ha valami kollektára [gyűjtőívre] kell aláírni. Ha pedig a miniszterelnökhöz híják ebédre, a meghívón „nagyságos úr” a címe. 

Jókai szerint a „címretartás” nemcsak az arisztokráciánál, de a „szellem bajnokainál” is előfordul, ugyanis a magyar lapok azt indítványozták, hogy Liszt Ferencet ki kell nevezni „zene-grófnak”. Akkor aztán az analógia kedvéért egy festőt meg kell tenni „pemzli-bárónak”, s egy írót „ludtoll-hercegnek”? …Ezek után nem csoda, hogy a „cím utáni epekedés” a legalsóbb rétegeknél is megvan. Mert nálunk a napszámosnak is van címe. Németben, franciában, angolban az „ihr”, a „vous”, a „you” csak megszólítás, de a „kend” az már titulus. … Az „óh nép” maga is nagy arisztokrata, ahol magánál kisebbet talál. Az egész telkes gazda mésallience-nak [rangon aluli házasságnak] tekinti, ha leánya fertálytelkeshez megy férjhez.” Azonban sajátos szituáció alakult ki a botbüntetés eltörlése fölötti vitában, ugyanis a méltóságos felső háznak a csikós- és gulyásgazdák lettek a legnagyobb szövetségesei, akik lehetetlennek tartották azt, hogy a jövőben a bojtárjaikat ne lehessen többé megcsapatni.

De köztudott, hogy a rabok között is komoly hierarchia van: pl. a szegedi vár foglyai között a magasabb bűnökkel vádlottak hidalgói büszkeséggel tekintenek alá az apró-cseprő orgazda népre… S valamennyi között Rózsa Sándor, mint tolvajok hercege hordja fenn a fejét, s méltóságának öntudatát a törvényszékkel és vizsgálóbírákkal is tudja éreztetni. Ezt nem lehet másképp kivallatni, mintha a bíró bort hozat, leül vele, koccint vele, s aztán diskurálva kikérdezi.”

Valljuk meg az igazat – összegzi Jókai a gondolatmenetét -, hogy arisztokrata nép vagyunk. Ebben van fő virtusunk. …minden népet teremtett az Isten valami célra: az angolt azért, hogy lássa el varrótűvel az egész világot, a franciát azért, hogy Európa el ne aludjék, az olaszt azért, hogy énekeljen, a németet azért, hogy dolgozzék, egyedül a magyart teremtette azért, hogy benne gyönyörködjék. nyugodjunk meg ez öntudatban, s fogadjuk el a titulusunkat.

Dr. Pilipkó Erzsébet

Fotók