Házasság Hete 2. nap

A nyirádi vőfélység hagyománya 2. paprikás, kása és a kásapénz szedés

A magyar néphagyomány leggazdagabb szokáskincse az emberélet fordulóihoz, azon belül a lakodalomhoz köthető. A népi kultúra esküvőszervezője és rímfaragója a vőfély volt. Az ünnepi vacsorát hétfőn elkezdtük az asztalhoz ültetéssel és a csigalevessel.

A következőkben egy igazi magyaros ételről, a paprikásról, a kásáról és a kásapénz szedésről olvashatnak.

A hagyományos lakodalmi ételek sorában most következik a paprikás. A magyar nyelvterület egészén ismerik és főzik is a lakodalomkor.  Az eltérések abban jelentkeznek, hogy milyen fajta húsból készítik. A szakácskönyvekben először az 1870-es években jelenik meg az étel receptje, azonban biztosra vehetjük, hogy már előtte is készítették a manapság is közkedvelt főételt.

A lakodalom időpontja is hatással van a paprikásra. Ha nagyfarsang, azaz vízkereszt és hamvazószerda közötti időszakban tartják a lakodalmat, tyúk, kakas, vagy sertés paprikást készítenek, mert a csirke még ki sem kelt a tojásból. Ha az esküvő napját zöldfarsangon, azaz húsvét és pünkösd közötti időre tűzték ki, már épp kikeltek a kiscsibék, de nem elég nagyok a paprikáshoz.
A klasszikus csirkepaprikást kisfarsangkor, azaz újbortól (november 11. Márton nap) Katalin napjáig (november 25.) tudtak a vendégeknek kínálni. A leggyakrabban galuskával, vagy burgonyával tálalják, de egyre gyakoribbá vált a párolt rizs is, míg manapság a kereskedelmi forgalomban kapható tészták is asztalra kerülnek.

A Nyírségben készítettek pörkölt csigatésztát, amely nagyobb volt a levesben tálalt változatánál, és ez szolgált köretül a paprikáshoz.

A vízparti településeken halpaprikás is következhet az ételsorban. Míg a hagyományos állattartó vidékeken birka- vagy marhapörkölt következik, az Alföld jelentős részén a töltött káposztát várják a vendégek. De a káposztát eltesszük holnapra.

A kása a kenyér megjelenésétől egyre kevesebbszer jelent meg a családi asztalokon, a nagyobb ünnepi étkezések ételsorában azonban még évszázadokig megmaradt. Az 1950-es évekre tehető a lakodalmi ételsorból való kimaradása, néhány vidéken, például a Hajdúságban a lakodalom végét jelzik a kitolókásával. Azaz egy húsmentes, kevésbé ünnepi fogással jelzik, hogy mást már nem szolgálnak fel, és lehet hazamenni.

A kása ugyan kimaradt az ételsorból, azonban a vőfélyjátékok sorából nem kopott kis a kásapénz szedése. A főzőasszonyok közül valakinek konyhakendővel betekerték az egyik karját, és a konyhai baleset okán szedték a kásapénzt, hogy gyógyírt vehessenek az égési sérülésre.

A vőfély egy vájlingot tart az egyik kezében egy nagy szedőkanállal szedi össze a vendégektől az aprópénzt, valami jelképes összeget adnak a szakácsnéknak. A lakodalmi asztalokat körbejárva gyűjtik a kásapénzt, aki nem akar adni, azt a szakácsné fakanállal bátorítja, hogy nyúljon a zsebébe.
Az összegyűjtött pénzt az ifjú pár kapja, és a menyasszonytánc pénzzel együtt számolják majd meg éjfélkor.

De hogy mire volt ez jó, hogy megszakítják a vacsorát, azt a következő bejegyzésben olvashatják.