Faludy György: József Attila emlékmű Szárszón 1-2

Magyar költészet napja

Április 11-e, József Attila (Budapest, 1905 – Balatonszárszó, 1937) születésnapja, a magyar költészet napja. Magyarországon 1964 óta ünnepeljük. Ez az ünnep azon kevesek egyike, amely a Kádár-korszakban született, és a rendszerváltás után is folytatódott. Véletlen egybeesés, hogy ugyancsak április 11-én született 1900-ban a magyar irodalom egy másik kiemelkedő alakja, Márai Sándor is.

A Laczkó Dezső Múzeum az Irodalmi Gyűjteményében található Faludy György „József Attila emlékmű Szárszón”című kéziratos versének a megszólaltatásával szeretne csatlakozni a magyar költészet ünnepéhez s egyben megemlékezni a 20. század egyik legnagyobb és legtragikusabb sorsú költőjéről, József Attiláról. Faludy György – a kortárs és szemtanú – maga is jelen volt a maroknyi balatonszárszói gyászolók között, akik 1937-ben azon a hideg decemberi napon József Attilát kísérték utolsó útjára. Oly kevesen voltak akkor, akik ismerték és értékelték József Attila költészetét. Több évtized távlatából is emlékszik Faludy a vidéki plébánosra, aki – látva a „pesti urakat” – megkérdezte: mi ez a társaság. Mire a ministráns fiú megjegyezte: pestiek, egy bolond temetésére jöttek. Akkor Faludy tizenöt évet adott az ország népének, hogy megváltozzon az ítélete, de öt éven belül bekövetkezett: nagynak ismerte el a költőt. Egyik pályatárs meg is jegyezte: „Akár meg is fordíthatnánk a két dátumot: József Attila akkor született meg országosan elismert költőként, amikor Balatonszárszón kiállították róla a hivatalos halotti bizonyítványt… A kortársak többsége csak a bulvárszenzációként tálalt halálhír után döbbent rá József Attila kivételes zsenialitására, aki egyéni szenvedéséből egyetemes érvényű költészetet teremtett. Pilinszky így ír róla: „Mikor meghalt, nem volt semmije. És ma – költők tudják csak igazán! – egész világ a birtoka: fűszálak és csillagok, sőt a szótár egyes szavai, amiket büntetlenül senki többé el nem vehet tőle.”

Faludy György: József Attila emlékmű Szárszón, 1

Huszan se voltunk ötvenkilenc éve.Lejöttünk, hogy Attilát eltemessükSzárszón. A téli nap kegyetlen fénye,porhó, kékség. Az országúton együtt

 

vártunk. A kanyarban most temetésimenet látszott közeledni. Az élena plébános. Hatalmas, öreg férfi.„Hát ezek kik?” Tudakolta kevélyen

 

s vaskos, veres hüvelykjét felénk bökte„Pesti urak”, szólt a ministráns lágyan.„Ők egy bolond temetésére jöttek.”

 

Utána néztünk, nem gondoltunk rosszat.Tudtuk: bolondok vagyunk mindahányan,akik egy jobb világról álmodoznak.

 

Faludy György: József Attila emlékmű Szárszón, 2

Emlékművedhez vagy ezerötszázanjöttek ki, bárha az idő borusrafordult, Hogy nagyobb költő voltál hazádbanazt régen mintegy nyolcvan ember tudta.

 

De lebecsültünk! Mindennél nagyobbranövesztettek sírod fölé az évek:Káváfisz, Yeats, Rilke, Jeszenyin, Lorcasem különb nálad. S mégsem ez a lényeg.

 

Mert belénk szálltál, bennünk vagy mint méheka kasban. A kamasz téged idézgetudvarlás közben. Más álmában mondja szavaidat, pihegve mint a sóhajt.És én is, félig öntudatlanul majdelsúgom pár szavadat halódva.

 

(Szárszó, 1996. június 22.)

 Dr. Pilipkó Erzsébetirodalmi muzeológus