A hónap műtárgya

A Laczkó Dezső Múzeum óragyűjteménye 18. század végi és 19. századi fali, kép, keret és állóórákat tartalmaz

Ezen tárgyak egy részét neves veszprémi és pápai mesterek adták ki kezükből. Az arisztokrata és gazdag polgári családokban különösen szép kivitelű, nemes fából és festett zománclapból készült órákat használtak. A műtárgyak aprólékos, művészi megmunkálása, gazdag díszítése kifejezte tulajdonosa egzisztenciális helyzetét. A veszprémi mesterek által készített, vagy helyi kötődésű, impozáns időmérő eszközök valamennyi típusa megtekinthető a múzeum Emlékgép című helytörténeti kiállításában. Az óraorientált időfelfogás térhódítása a középkor végén kezdődött. Terjedése pontosan nyomon követhető az időmérő eszközök tökéletesedésének és elterjedésének folyamatán keresztül. Európában a 18–19. században vált általánossá az élet rendjét az órához igazítani.Magyarországon a 19. században, annak is inkább a második felében vált az időmérés mechanikus eszköze a mindennapok használati tárgyává. Erre az időszakra tehető az órák sorozatgyártása, amely már a társadalom szegényebb rétegei számára is elérhetővé vált. A stílus elnevezése, André-Charles Boulle (1642–1732) nevéből eredeztethető, aki XIV. Lajos francia király (1642–1715) leghíresebb bútorasztalos-művésze volt. Alkotásaiban különleges hangsúlyt fektetett az általa készített bútorok művészi megmunkálására. Fő célja a reprezentáció volt. A felvilágosodás eszmeáramlata a 18. század során jutott el a magyar nemességhez. A társadalom vezető rétege vidéki kastélyaikat "Versailles-i" mintára építették a század folyamán. Ezzel együtt járt társadalmi presztízsük kifejezése, mely lakókörnyezetük, berendezéseik és használati tárgyaikon keresztül nyilvánult meg. A műtárgy a Pejachevich család tulajdonát képezte egészen 1952-ig. A család 1772-ben kapott grófi címet. A második világháború (1939–1945) után Magyarország szocialista átalakítását célzó rendelkezések néhány év alatt drasztikus módon valósították meg a gazdaság és a magánjavak állami tulajdonba helyezését.A Magyar Népköztársaság Elnöki tanácsa 1952. február 17-én hirdette ki az 1952. évi 4. tc.-et, melynek értelmében bizonyos házingatlanok állami tulajdonba kerültek. A törvény végrehajtását követően a múzeum gyűjteményeibe közel 2000 olyan műtárgy került, amelyek egykoron arisztokrata, valamint polgári családok ingóságait képezték. Ezen eljárás következményeként került be a műtárgy a Laczkó Dezső Múzeum Iparművészeti gyűjteményébe. Az állóórát BernhardtMátyás pápai órásmester készítette a 18. századfolyamán. A Pejachevichek szépalmapusztai birtokukon használták. A műtárgy két részből áll. Az óra tetején aranyozott, kitárt szárnyú sas látható, alatta a talapzat művészien kidolgozott. Oszlopok, és aranyozott ruhájú mitologikus figurák találhatóak rajta, az oszlopok között Pallasz Athéné látható fején sisakkal, kezében pajzzsal. A tárgy funkcióját tekintve az időmérésen kívül a főúri reprezentációt szolgálta.

Felhasznált Irodalom:

Dohnál Szonja–Kákonyi Anna: Államosított műtárgyak a Laczkó Dezső Múzeumban, Egy Veszprém megyei művészetpártoló család, In: A Veszprémi Múzeumok Közleményei 27., S. PerémiÁgota (szerk.), Veszprém, 181–207.

Fónagy Zoltán: „Minden helynek megvan a maga ideje”, Ember és idő viszonya a 19. századi Magyarországon, In: „Atyám megkívánta a pontosságot”, ember és idő viszonya a történelemben, Fónagy Zoltán (szerk.), Budapest, 75–101.

Térjünk a tárgyra! Kiállítás a Laczkó Dezső Múzeum alapításának 100. évfordulójára, (katalógus), SchleicherVeronika–Tóth G. Péter (szerk.), Veszprém, 2003.